Kérdés

Azt mondod, látod és azt mondod, érted.

De azt, hogy miért van, mégis újra kérded.

Kerestél, kutattál, s feltártál sok csodát,

De nem találtál többet, mint lábnyomaid porát.

Mert szemeddel mindig a távolt kutattad,

És a célokat mindig másoknak mutattad.

Nem vetted észre, hogy a véletlen csodája

Benned van elrejtve, s nem a nagyvilágban.

Nem. Nincs az útnak vége, csak a tükrön át kell lépni,

Meg kell tanulnod most önmagadra nézni.

Te magad változz, hogy a Titok Örök Fénye

Felragyogjon Benned és felébredjél végre.

Légy a csend mestere, bírd Tudatod szóra,

És a legmerészebb álmaid válnak valóra.

 

Halhatatlanságra ítélve...

...Előtte álltam, dörgő hanggal
Kérdezte, mit tettem, ami jó.

Sokáig tépelődve, fejem lehajtva
Azt feleltem: SZERETTEM.

Miért?

Önzésből, mert szép volt és kellett,
Hogy enyém legyen.

Miért?

Érezni akartam a vágyát,
Ami miattam nőtt az égig.

Miért?

Azt mondta: szeret, imád és
Hogy hiányzom neki.

Mivel bizonyította szerelmét?

Semmivel, csak boldog voltam,
Ha megfogta a kezem és
Amikor rám nézett a
Szemeiben az arcom tükrözött vissza.

S mivel bizonyítottál Te?

Semmivel, csak elengedtem,
Hogy ne érezze többet a fájdalmamat.

Csak ráncolta redős homlokát,
S hosszasan túrva szakállát,
Mindent tudóan hallgatott,
Végül kegyetlen ítéletet alkotott.

Bűneid miatt térj vissza a földre
Élj tovább, törekedj a
Boldogságra, de nélküle,
S akkor beengedlek a felhők közé,
Élhetsz itt békében velem,
Felejtve a halandóság átkait.

Így ítéltettem
halhatatlanságra
Idelenn.
Egyhangú, magányos
Önsajnáltató életem.
Mikor lesz már, hogy feledem
Mennyire szerettek és szerettem?
S a válasz égetve van a szívemen
Nem tudlak nem szeretni...... Kedvesem.